08-04-28
á
Szépszeműnek freskót alapítvány felhívása!
![]()
Rebeka Dorsa, városunk ismert vajákosa, a Tündérszelence boltosa alapítványt tett egy fali festmény elkészítésére a Kapuk templomában.
Felhívja a vársoban élő klánok, szervezetek és polgárok figyelmét, csatlakozzanak az alapítványhoz!
Aki adakozni kíván az istennő freskójához, az keresse fel Rebeka Dorsát a Szelencében, vagy küldjön neki üzenetet!
Az alapítvány festőt és pallért is keres a freskó kivitelezésére!
08-04-27
á
Manóbeszéd
Hallottad Susinkám! Azt a szeszkazán Sarah-t megátkozták a Védelmezők, mert őket hibáztatta Linkoci eltűnéséért! Állítólag vízzé válik a kezében a rum! A Maledarnak meg előkerült egy fattyúcska, no megéri az is a pénzét! Persze Helia asszony erre szétvert egy ezüstgyertyatartót a fején! Úgy kellett, káposztásba hús kellett! De már megint összemelegedtek, együtt mulattak a Lappányban... most mond meg! Tisztességes tudósok egy ilyen helyen! Persze az a Filozo, hát az se volt jobb a deákné vásznánál! Neki is van egy fia, azt pletykálják! A Cloe meg borbélyságra adta a fejét, már mindenki oda jár hajat rakatni a Páholyból hozzá! Jól is van ez! A frizurát legalább nem sózza el! A Rebi lánya meg, az a szélhámos, boltot nyitott a Cégérek utcájában, odajár boldog-boldogtalan...na én megyek, ki kell fényesítenem a Lumikisasszonyka csizmáit! Ha látnád milyen szűk nadrágot hord a lelkem! Látszik abban mindene! A Nimfára, még jó hogy ezt már nem érte meg szegény Tintalan kisasszony, menten elájulna, ha látná!
08-04-25
á
Új boltocska a Cégérek utcájában
- Rebi Tündérszelencéje -
Csilingel az ezüstcsengettyű, amikor benyitsz az ajtón. Egy papagáj üdvözöl először: Jóóóegettt! Derrrűs szelettt!
Majd meglátod a kicsiny pult felett a nagy táblát, rajta egy varázsgömb, alatta két keresztberakott seprű...a Dorsa család címere, benne a felirat:Ismerem a múltad, jelened, megmondom a jövőd!
A pult mögött, különös fényű gyertyák, bódító illatú füstölők között ott láthatod Rebit, a bolt tulajdonosát.
(és aranyhal is van, de ez titok!)
08-04-23
á
Szakdolgozat egy tudós beszélgetés után, mely lezajlott Helia páholynagy és Respectus tondar (szerény személyem) között.
Éjfél van...huszonnégy óra...vagy nulla óra? Helia szerint a kettő között csak egy pillanat van...szerintem meg érdekes ez a pillanat...Helia szerint ez a pillanat a Nagy Semmi...én megkérdeztem, miért nagy? Van kis semmi is? Mire ő, azt felelte, hogy nincs kis semmi...a semmi az nagy, mintahogy nagyok a hegyek...mert kis hegy sincs, mert akkor már az csak domb...én csak bölcsen bólogattam!
Nézz körül a térben, mely körülvesz bennünket...három dimenzió, három kiterjedés...szélesség, hosszúság, magasság...aztán ülj le a könyvtárban az asztalhoz, teríts magad elé egy pergament és rajzolj rá...itt már nincs csak két kiterjedés...szélesség és hosszúság, a magasságot elvesztettük...ez a sík...aztán felejtsd el a pergament, a síkot és csak azt az egyszem vonalat nézd, amit húztam rá...ennek már nincs szélessége, csak hossza...előállt az egydimenzió... végül tégy az egyenes mellé egy pontot...ennek már hossza sincs...eltűntek a dimenziók...nincs ott semmi, csak egy pont!
Így képzelem el én a Nagy semmit...nincs kiterjedése, mégis létezik...mint éjfél és nulla óra között az a nemlétező pillanat!
Köszönöm Helia Páholynagy a segítségét, javaslom, igyunk meg egy pezsgőkoktélt a Kulacsban!:-)
Respectus
08-04-21
á
Zöld lappány!
A Széltolót a nyílt tengeren, útban a titokzatos Sarkantyúszigethez támadás érte...a szemtanúk így számoltak be a dologról
![]()
Dia Ehodiak
Álmában Enteruszt látja, a fiú mosolyogva jön felé és a kezét nyújtja. Nem tétovázik, megfogja, és boldogan megöleli.
-Hiányoztál... de nem tétlenkedtem ám... mióta nem láttál száz kalandon estem át.
Mindközül a legfélelmetesebb a megvadult lappány támadása volt. De én nem féltem egy percig sem! Rákúszott a hajóra, csak úgy dobált minket a víz... közben hatalmas vihar is kerekedett, de én erősen megvetettem a lábamat a fedélzeten, és szóltam a többieknek, hogy le minden vassal a fedélközbe, mert nekik annyi! Szegény Veteran annyira megrémült, hogy ijedtében belém kapaszkodott. De bíztattam, hogy amíg engem lát, nincs oka aggódni! Dacoltam a széllel, a hánykolódó tengerrel, az istenek haragjával... A lappány közben egyre csak kúszott a hajóra, ekkor hirtelen zseniális ötletem támadt... ha jó messzire elhajítok egy.... Mondjuk egy hatalmas vasmacskát, akkor azután ered, így minden erőmet összeszedtem, és felkaptam, olyan messzire lódítottam, hogy szerintem még most is röpül, a lappány meg nem győzi utolérni.
*Büszkén figyeli Enterusz arcát miközben dicső tettéről beszámol. Aki nem hiszi, hogy így volt, hát járjon utána...*
Eyja Teinaava
- Egy szörnyeteg támadott meg bennünket, Veteran Úr fejbe vágta és most mézes palacsintát kell sütnöm belőle, mert különben éhen halnuk. A szörnyeteg szikrázott és minden hal kipusztult, muszály megsütnöm, mert a mentőakció is kipusztul ha nem eszünk! Most mindenki fenn van az árbóckosárban és nem mernek lejönni, úgyhogy nekem kell megmenteni őket.*Szúrást érez az oldalában - pont ahol a fedélzetnek csapódott - , odakap. Az ütés helye már lila, néhol zöldes és enyhén vérzik, de borda talán nem törött.*Ezt akkor szereztem, amikor a rémet kivonszoltam a tengerből és a sütőre raktam. Megtámadott a mocsok, de én okosabb vagyok.
Liliana Adon
-Képzeld mi történt! Odhu úrral a keresésetekre indultunk és amikor a nyílt tengeren hajóztunk egyszercsak valami zöld tűnt fel a vízben. Én vettem észre. Persze rögtön sejtettem, hogy ez csak a Zöld Lappány lehet, hiszen mi más is úszkálhatna a nyílt vizen, ami nagy és zöld, így szóltam Limfnek, hogy kiáltson, hogy fémeket levenni. Azért neki, mert ő volt fenn az árbóckosárban, így őt jobban hallották. Nahát erre mindenki össze-vissza kezdett rohangálni és elvesztették a hidegvérüket. Nekem kellett őket nyugtatgatni, miközben próbáltam a hajót minél messzebb kormányozni a lénytől, de az csak megneszelte, hogy fém van a hajón és így megpróbált felkapaszkodni érte. Mindenütt villámok röpködtek. Na akkor felkaptam a legközelebbi fém tárgyat, ami a kezem ügyébe esett, a kormányt Veteran keébe nyomtam és felkapaszkodtam az árbóckosárba Limf mellé. Két kötélből gyorsan csúzlit eszkábáltunk és azzal a fémet iszonyatosan messzire lőttük. Lehetett vagy száz méter is. Persze a menetiránnyal ellentétesen. Na a szörnynek több se kellett...tovább nem is érdekelte a hajónk, hanem úszott árral szembe. Mire észrevette, hogy nem vagyunk ott, addigra mi már messze jártunk. Közben lemásztam és visszavettem Veterántól a kormányt, aki hálásan megköszönte a dolgot.
Veterán skorpio
-No és akkor koma megjelent a szŐŐrny ...hatalmas volt. A rémület úrrá lett a szívekön. A tekkák ahányan voltak annyifelé szaladtak .Akó pedig előléptem én.A szörny meghökkent. Fogtam a szigony és belévágtam . Feljajdút . Osztán megfogtam a csápját és anná fogva rángattam odébb. ...Le a fedélzetről . Utravalóú még kapott egyet az alabárddal is.
Lympha
Nagyapus, írj oda engem is! Meg a lappányt, a zöldet, tudod... mert jött és közeledett, ráakaszkodott a hajóra is, de én nem ijedtem meg! Fogtam a papucsomat és úgy rávágtam a nyálkás zöld kapaszkodójára, hogy rögtön visszarántotta! Közben persze a többiek palacsintasütőket dobáltak, látszik, hogy semmi érzékük sincs a harchoz...
Ugye nagyapus, ügyes voltam?
Végülis mit mondhatna ezek után nagyapó...valószínűleg jókedvűen mosolyogna és megkérdezné...
-Te Limf! Annak a lappánynak szerintem volt egy kisérője is, csak ti nem vettétek észre!
és nem mondaná meg, hogy kire gondol...bár Lymf előbb-utóbb úgyis kitalálná...az a kisérő bizony csak Füllentőmanó lehetett!:-)
08-04-20
á
A viltorszoba rabja
A tudósokat sújtó Umbulda válság végre rendeződni látszik. A gonosz mágus erejét vesztve raboskodik a viltorszobában, egy Raanus féle mágikus ketrecben...az eltűntek után kutatók nyomot találtak és a Széltolón elindultak társaik keresésére...Dallio Raanus főmagiszter az hősi halált halt házaspárnak Cicatrice medált adományozott...
![]()
![]()
08-04-19
á
![]()
Befejeződtek a tárgyalások a Vidám Gazfickók és a Tudósok Szabad Páholya klánok között. A pormedri és sziklaöbli klán együtt működése a régmúltba nyúlik vissza,a távolrévi időkre...a kiköltözés miatt a szövetség felbomlott, egyik klán erre, a másik arra állította a szekérrudat...
Ahogy megtelepedtek ismét felmerült a szövetség kérdése, melynek ügyében az elmúlt napokban Aminsa és AnnaBelle kisasszony a gazfickóktól látogatást tett a Páholyban...a tudósok részéről Ritari jegyző vezette a tárgyalásokat, melyeknek végére Respectus, az akkori főmagiszter is bekapcsolódott...a szövetség megköttetett, tegnap a pormedri küldöttség kis búcsúünneplés után hazaindult...
A szerződés érdekessége a Mestergerenda és Mekknemtámadási melléklet, amelyről majd még külön ír lapunk.
![]()
08-04-18
á
Tegnap a sziklaöbli kikötőből kifutott a tengerre a Széltoló, fedélzetén azzal a hat tudóssal, akik eltűnt társaik keresésére indultak. Az utazás célja a Sarkantyúsziget, melyről szinte semmit nem tud a corvusi geográfia...talán még az sem igaz, hogy létezik!
*Ahogy az első fénycsík megjelenik a láthatáron, Ohdu úr felballag a fedélzetre...nagyot ásít, zsebéből előveszi öreg, kopott mogyorótörőjét, beletesz egy magot és megroppantja... a héjdarabokat átdobja a mellvéden, az édes magot bekapja és rágcsálva elindul fel a hídra...ott megáll enyhe terpeszben és elbődül...(ez fedélzetmestereknél sűrűn előfordul)*
Mindenki a fedélzetreee! *üvölti öblös hangján, melyhez talán csak a világítótorony ködkürtjének bőgése lehet hasonlatos*
Induláshoz felkészülni! Pallót bevonni, horgonyt felhúzni!
Adon tekka a kormányhoz!
*a hajó hirtelen megtelik tengerészcsizmák és bakancsok kopogásával, horgonylánc csikorgásával, kötélcsigák surrogó hangjával*
Vitorlát bonts! Irány délkelet!
*hangzik a parancs és a széltoló lebomló vitorlavásznába belekapaszkodik a szél...a hajó előbb lassan elválik a dokktól, majd siklani kezd a vízen...
Ohdu úr a kikötőre, a városra néz*
Szépszemű vigyázzon rád Sziklaöböl! *mormolja, majd integet a Tajtékon szorgoskodó matrózoknak, amikor a Széltoló elsiklik a városvédelem zászlóshajója mellett...
Aztán kihajóznak a móló két ága között, amelyek ölelő karként védik a kikötőt...előttük a tenger, hátuk mögött a város, oldalukon a felkelő nap aranygömbje...
A Széltoló útja megkezdődött*
08-04-17
á
Umbuldaválság
Rebeka Dorsa szakdolgozata a viltorszobában történt mágiarobbanásról
Mindannyian tudjuk, mi történt. A miért már homályosabb. Tegnap elrágtam néhány beléndekmagot, s révülék...íme az eredmény:
Umbuldának már csak két gonosz élete volt, amikor a viltorszobában Stella és Malebar megidézték, hogy megküzdjenek vele, mert anyám, a Rebi néneként ismert vajákos a halálos ágyán leleplezte a vén mágust, hogy a vezéri pár élete ellen tör.
A két páholyos akkor lepte meg Umbuldát, amikor az a főmagisztert akarta éppen mágikus erejével megölni...heves manapárbaj alakult ki, melynek végén sikerült materializálni Umbuldát és Stella tőrével hasonszúrva meg akarta ölni...
Ősi ellenségünknek nem volt más választása, mágikus erejét megosztva próbálta egyszerre megsemmisíteni Stellát, Malebárt és a főmagisztert...de itt követte el a hibát...a hirtelen vezérváltás furcsa helyzetet teremtett...a főmagisztert védő mágikus erők még nem szerveződtek át teljes egészében az új vezérre, Respectusra, birtokolt belőlük jócskán az ifjú Kataklizma, Enterusz is...négy erő szaggatta Umbulda mágikus csapdáját, melynek a vége egy hatalmas manarobbanás lett...
A robbanás következtében meghalt Stella és Malebal, akik a mágus közvetlen közelében, a robbanás epicentrumában tartózkodtak. Halálukkal megváltották Umbulda maradék két életét, így mágusunk minden varázserejét elvesztette...
Ugyancsak a robbanás volt az oka, hogy eltűnt Respectus professzor, Enterusz, Linkoci, aki a fiatal vezér közelében tartózkodott és Noster...az ő eltűnésére még nincs magyarázat.
Umbulda későbbi vallomása alapján, melyet a rendkívüli magisztertanácsi ülésen tett, valószínűsíthető, hogy Respectus főmagiszteri aurájának védelmében akaratlanul bár, de bizonyos fokig irányítani tudta a manavihar energiáit, a hely, mellyel Filozo fiának a keresése ügyében foglalkozott, az utazás, melyet ez érdekében éppen akkor szervezett, erősen jelen lehetett tudatában...így elfogadható Umbulda elmélete, mely szerint az eltűntek, de legalábbis a professzor a Sarkantyúszigeten landolt a mágiarobbanás után!
Szakdolgozatom végén meg kell emlékezzek Stella és Malebal hősiességéről, kik életüket adták a Páholyért, megváltva Umbulda Fujit utolsó két életét is...javaslom, számukra adassék meg a kitüntetés, melyet a legnagyobb hősöknek adhat a Páholy, ha a legdrágábbat, az életüket áldozzák fel értünk...a Cicatrice medál adományozását javaslom számukra!
A páholy örök...ismét legyűrt egy válságot, de ismét gyászol...dicsőség a Tudósnak, a Nimfának! Dicsőség a hősöknek!
Amae!
Rebeka Dorsa, a klán vajákosa
08-04-16
á
![]()
08-04-15
á
Privát Penna
Helia levele távoli városban élő barátnőjéhez
Drága Barátosném!
Hát azt sem tudom, hol kezdjem, csak kapkodom a fejem jobbra balra. Megpróbálom szépen sorba, de tudom, hogy úgysem fog menni.
Előbb a szép dolgokat. Sannácska talált egy udvarlót magának. Jóravaló fiúnak tűnik, na de ugye ezt sosem lehet tudni, Maledar is annak tűnt... De nem aggódom a lányka miatt, mert Cloe két sózás közben figyel rá. Rendes asszony az mindig mondtam, csak főzni nem tud. Mi meg nem merjük megmondani neki, mert már úgy hozzászoktunk a sózáshoz, hogy elvonási tüneteink lennének.
Képzeld Drágám, voltunk börtönben is! Klánszinten! Előbb azt hittem azért csinálja az a Wulfus kapitány, hogy bejárkálhasson hozzám éccakánként, de aztán kiderült, hogy valami lovaglás miatt volt az egész. Fura egy hely ez, én meg nem is szeretek lovagolni, csak Maledart szédítem vele, mert olyan szépen lobog a hajam olyankor.
Apropó Maledar! Hát annak az átoknak meg van egy lánya... Szerintem a vagyonunkra utazik, de majd kiderül, de tiszta apja, folyton a ruháját igazgatja. Minden esetre, ha nem áll elő a férjem valami jó magyarázattal, hát megyek és kisírom magam a kapitány vállán.
Aztán meg jött a nagy eltűnések hava... Ez az Enterusz kölök eljegyeztem a lányomat. Nem örülök, de gyorsan el is tűnt utána, szerintem fél tőlem azért, de jobb is. Aztán eltűnt a professzor. Na őt igazán sajnálom, mert legalább értett valamit a gyógyításhoz... azóta minden este azért fohászkodok meg ne betegedjen valaki, mert kiderül, hogy igen gyenge lábakon áll a gyógyítói tudásom. Na meg eltűnt a Linkoci is, meg a részeges neje. Na ezt nem bánom, legalább marad némi ital másoknak is.
Eltűnt Noster is, szegény kis Lili nagyon szomorkodik, pedig nem kéne, szép lány talál magának másik férjet hamar, de ezek a mai fiatalok, folyton ezzel a hűséggel nyaggatnak. Ki érti őket...
Na meg Filozo is eltűnt, de attól félek ő örökre, na legalább neki lesz egy kis nyugta. Kiderült, hogy van egy lány... gondolom mondanom sem kell, hogy őt sem látjuk sehol. Na persze mit vár az ember két mágus gyerekétől, még az is lehet, hogy láthatatlan.
Most éppen Dallio a vezér. Legalábbis azt hiszem, mert ez folyton változik... minden reggelt úgy kezdek, hogy megnézem a hirdető táblát, hátha mást kell vezéremnek szólítani. De Dallio legalább rokon, tudod mi van, mindig jó egy vezér a családban.
Apropó család... drága Malebal és a kis felesége hősi halált haltak. Megküzdöttek Umbuldával. Nem csodálkoztam, Malebal mindig nagyobb, különlegesebb akart lenni, mint a többiek, hát még erre is képes volt érte. De akárhogy is, nagyon büszke vagyok rá...
Befejezem, megyek szomorkodni a testvérem után, utána meg veszekedni Maledarral.
Biztos sok mindet kifelejtettem, de ne félj, hamarosan írok megint!
Ölel, Helia
08-03-28
á
Börtönversek Linkocitól
A tenger ünnepén Linkoci és Virágillat megtartották az esküvőjüket...nászútra a kikötőbe indultak lóháton, amiből természetesen az lett, hogy a nászéjszakát a börtönben töltötték...nem is egy, hanem mindjárt hét nászéjt!:-)
Lóháton
Tengeriszél,
könnyű mámor,
szédülünk a rum szagától...
Egy nyeregben ketten!
Tengeriszél,
könnyű pára,
fütyülünk a nagyvilágra...
Egy nyeregben ketten!
bár ez a dal sete-suta,
nem számít a hepe-hupa,
mert a szívünk telekupa,
Így lovaglunk csendben...
Egy nyeregben ketten!...aztán jöttek a városőrök...hárman!:-)
Dugirum
Sziklaöbli börtöncella,
jaj de rozsdás a rácsa,
ide vagyunk a Virággal
egész hétre bezárva!
Fogytán van a dugirumunk,
de mi azért nem búsulunk!
Hej, mi ezért nem búsulunk,
ezentúl majd többet dugunk!Mese a kék égről
Kék ég alatt
tömzsi torony,
az otthonod,
az otthonom,Tenger mellett
szél csókolta,
moha lepte,
öreg porta,Tudóscsapat,
kicsi sereg,
ott vár ránk a
páholymelegKék ég alatt
tömzsi torony
az otthonod,
az otthonom!Hol tartják...
Hol tartják a boldogságot
senki nem tudhatja,
a világot körbejárva,
hiába kutatja...Mert kótyagos istenek
de jó helyre dugták!
Sziklaöböl városában
a börtönbe csukták!
08-03-27
á
Nárciszmenet
Gulyásparti a városháza előtt...Lótörvény, lótörvény...jogot követelő klán? Ez csak a Tudósok Szabad Páholya lehet!
08-03-25
á
Téma: egy szál virág
*Egy sirály száll el feletted, miközben sétálsz, talán a kikötőbe tart, de közben időt szakít rá, hogy egy finom papírtekercset hullasson eléd. Halványkék selyemszalaggal van rákötve egy szál krizantém. Ha kibontod, escsettel és fekete tussal festett, finom, jellegzetesen női betűk tűnnek a szemedbe.*
"Kedves Vezértárs!
Mindenekelőtt engedd meg, hogy mint a város új lakosa, köszöntselek. Sinead vagyok, A Krizantém Leányai jelenlegi vezetője.
Klánunk nemrég rendezkedett be a városban, s szeretnénk megismerni itteni kollégáinkat. A házunkban rendeznénk egy kötetlen, kellemes lakomát, amire szeretettel meghívjuk képviselőiteket. A jelszó csupán annyi, hogy érezzük jól magunkat. Úgy érzem, jobb így ismerkedni, mint diplomáciai találkozókon. Itt nem kell a merev etikettel kínlódni, mindenki bátran lehet önmaga, és tán unatkozni sem fog.
Finom ételekkel, italokkal és szép leányaink társaságával várunk titeket. Kérlek, jelezd nekem, hogy ráérnétek-e, s hogy hozzávetőlegesen hány emberre számítsunk (ezt szakácsunknak fontos tudnia). Címezd a levelet a Krizantém Pavilonba.
Jó egészséget és derűs napot kívánok!
Sinead O`Conghaile"
//off: Egy kis kötetlen ismerkedős-szórakozós játékra gondoltam, ami nagyjából jövő hét végével kezdődne, és mivel sok a részvevő, offtime menne. Hogy meddig tartana, az már a játékosoktól függ.//
08-03-24
á
Sok apróság
Dallio locsolóverse
Zölderdőbe jártam
ősi kutat láttam
merítettem belőle
miért futsz el előle? :)))
*minden nőneműt nyakon önt*
Enterusz napi összefoglalója
Jóéjszakát tudóskák!:-)
Tengerünnep...egészen jól sikerült eddig...
statisztika:
egy szinielőadás, 3 lánykérés, 2 házasság, hét nap börtön, Ohdu úr elvesztette kockán a gatyáját... Respectusnak szolgája lett...beköltözött hozzánk a hadistennő és Enterusz már majdnem az ajtón közlekedik...arról nem is beszélve, hogy hamarosan küldöttség érkezik egy hegyesfülű elfdémonnal...:-)
szép álmokat!
mottó: kell egy kalap!:-)
08-03-23
á
*offdémonok csapkodnak körötte, de kit érdekel*
HOGYAN LEHET MŰKÖDŐKÉPES KLÁNT CSINÁLNI?
Első rész: Mennyi az annyi? - avagy minimum hány multija legyen a klánvezérnek
Dallio Raanus szakdolgozata
![]()
Négy alapkarakterre van szükség.
1. A klánvezér
Ezt a posztot tölti be a te reményteljes karaktered. Milyen a jó klánvezér? Tapasztalataim szerint három fontos erénnyel kell(ene) bírnia.
Az első, hogy példát mutat a tagoknak aktivitás terén. Ne húzd a szád. Sosem lesz jó, úgymond magától működőképes a klánod, ha te nem jársz elöl a játékban. Az új tagoknál különösen fontos, hogy a vezérrel játszhassanak. Azokban a klánokban, ahol a vezér nem játszik, kedvetlen és savanyú, sosem lesz jó hangulat és elillan a játékkedv - ami hamarosan a klán befuccsolásához vezet.
A második, hogy kitartó legyél. Legyenek terveid, egyfajta klán-keretjáték, mégpedig hosszú távú. A tervek pedig azért vannak, hogy megvalósítsák őket.
A harmadik, hogy tedd hatékonnyá és kétoldalúvá a kommunikációt közted és a tagok között. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy sok üzit kell írnod. Az új tagoknak tájékoztató jellegű levelet. A régebbi tagoktól időnként kérdezd meg, hogy mi a véleményük a klánról, van-e új ötletük, mit szeretnének esetleg változtatni. És dicsérni, bíztatni, jutalmazni! Nagyon fontos.
2. A helyettes klánvezér
A tartalék. Feltétlenül szükség van rá akkor, ha a klánban nincs olyan tag, akinek a klánvezér genváltásakor átadhatod a klánt. Amennyiben ez nem probléma, akkor sem árt egy ilyen karit fenntartani, hogy őt küldhesd magad helyett pl. tárgyalásokra, küldetésekre. Célszerű, ha a kari a klánvezér rokona, pl. gyereke, (iker)testvére, vagy egy hűséges halhatatlan testőr, szolga, de mindenképpen a klánvezér bizalmasa.
3. A fogadós
Nagyon fontos! Ha nem is feltétlenül fogadós, de egy olyan személy, aki a tagok testi jóllétével foglalkozik: a szállás körüli teendőkkel és az étkeztetéssel. Olyan figurára van szükség, aki rendkívül jól ismeri a klánt, mert az újoncok általában vele fognak először találkozni.
4. A bajkeverő
Nagyon sok klánból hiányzik, meg is sínyli a belső IC élet. A bajkeverő generálja a történetekhez oly szükséges konfliktust. Az a játék nem izgalmas, amiben nincs valami szabályszegés, gonoszság, rosszcsontság... valami, ami felborítja az egyensúlyt, mert megkavarja az állóvizet. A bajkeverő lehet egy tisztes család fekete báránya, lehet egy őrült, egy gonosz mágus, lehet egy elkényeztetett gyermek, egy örökké bosszút forraló ellenség. Gondold át kedvenc történeteidet, válassz egy szimpatikus antipatikus karaktert és ajándékozd meg vele a klánodat. Minél többen tudják a kódját, annál kiszámíthatatlanabbak lesznek a reakciói.
08-03-22
á
Ma sziklaöbli a nap klánja!
111 Démon harcos - ALAPITÓ OKIRAT (klán id:32)
Misztikus/Hittel élő / Vallási szekta
Székhely: Sziklaöböl
Valaha 111 harcos járta a Földet. Õk voltak az Egyensúly katonái. Nem szolgáltak sem Jót, sem Rosszat. A mindenségben rend és nyugalom uralkodott , hála a soha nem pihenõ erõnek mit a harcosok testesítettek meg. Hogy ez igy is maradjon , szinte esélytelen volt... Mikor az Õsi Istenek álomra hajtották fejüket, a harcosok vigyázó szemei is lezárultak. A Köztes kor idején a látszólagos Harmónia megmaradt. De csak a látszólagos... Mindenki érezte egy hosszú és szörnyû háború fagyos elõszelét. Seregeit gyüjtötte a Fény , de a Gonosz hordák is fegyvert kovácsoltak hideg fémböl és félelemböl. A bölcsek az utolsó pillanatig reménykedtek az Egyensúly fennmaradásában. A Végtelen Puszta füves mezején vonultak fel a gigászi seregek. S bár a Jók sokan voltak, a Félelem serge erõsebb volt. A csata 3 nap és 3 éjszakán át zajlott megfékezhetetlenül, s ekkor már mindent vérborított és hullabûz járt át. Úgy tûnt a harc soha nem fog véget érni és eldõlni valaki javára. Végül egy csel döntötte el a Világégést... A Sötét Angyal alkut ajánlott a Vörös Hadúrnak, az emberek királyának. A Hadúr hataloméhsége és kapzsisága határtalan volt. A negyedik napon hátba támadta az elf lovasságot. A háború eldõlt. A Hadúr megkapta jutalmát - az örök kárhozatot. Beköszöntött a Sikolyok kora. Agónia és vérszag, tûz és fájdalom uralkodott a világon, na és a korbácsok csattogása... A Földet fájdlom járta át. Nemzedékekig uralta kárhozat a világot. Egyetlen fellegvára maradt a Jóságnak: Tylar városa. Közel 300 évig tartotta magát, mikor a Sötétség végsõ rohamra szánta el magát. A torony mágusai nem adták fel: az utolsó pillanatban megidézték a 111 Harcos lelkét... Mit sem ért így a roham. A Harcosok lelkei gyõzelmet arattak, s az erõt a Jók kezébe adták, majd ismét - immár nyugodt szivvel - álomra hajtották fejük. Senki sem sejtette, hogy talán túl nagy volt az elõny... A Világ átbillent a másik oldalra. Egy nemzedék alatt minden, gyökeresen megváltozott. A Sötét Angyalra lassan már a csecsemõk is nyelvet mertek ölteni. Ez a Fény kora, melyben mi is élünk. Az idegen síkok vándora, ki netán erre téved, talán 1000 kalandor közt egy gonoszt ha talál... De a 111 Harcos tanúlt a hibából : az embereknek egyedül, küzdelemmel kell megoldaniuk ügyeiket. Ekkor bukkant fel egy halandó, aki a Sötét Hirnöknek nevezi magát. Szavaival Tüzet hoz, olyan Tüzet mi a lelkében tombol... Tudtán kivül az Egyensúlyt hirdeti. Mikor megtalálja a Jövendõlések és Próféciák könyvét, már tudja mit kell tennie : \" A Szentségtelen Szövetség majdan záloga lesz az Új Harmonia korának. A Harcos Démon, a Sötét Vándor és a Hirnök. Tüzet és pusztulást hoznak. A megbékélés és a Büntetés kezei lesznek õk.\" Egyesíteni akarják a Pokol összes erejét, s visszakapni jogos hatalmukat. A \"111 Démon harcos \" klánja... Urai a gonoszságnak és a pusztulásnak. Félelem kiséri útjuk, de a bölcsek tudják: szükség van rájuk, hisz ha nem létezik a Gonosz, elvész a Jó is...
- a Hirnök szavaibol -
//Mielött a klánba jelentkeznél az életviteledet állítsd Fényűzőre, a karakterleírásod pedig legyen beállítva.
Kisbetüvel kezdődő névvel pedig ne is próbálj jelentkezni, mert úgysem veszünk fel, ha mégis jelentkezel úgy az automatikussan elutasítást von maga után.//
Honlap: [111demonharcos.uw.hu]
08-03-21
á
A Kataklizma páholy jelenti
![]()
Diplomáciai levél Pormederből
[levél a Páholynak]
Feladó: Veren Talan #220773
Kelt: 2008-03-17 13:10:44
Téma: Szövetségi ajánlat
* Néhány karaván jár csupán Sziklaöböl és Pormeder között az egyik tesz egy kitérőt a Világítótorony felé . Az idős kalmár adja át a levelet ,biztosítja az őrt ,hogy a választ is kézbesíteni fogja . . A pecséten egy bubiminta vehető ki . A gondosan megírt levél szövege a következő . *
A Vidám Gazfickó klánjának vezérétől a Tudódok Szabd Páholya klán vezérének saját kezébe .
Mélyen tisztelt klánvezér !
Mint talán ismeretes klánjaink között nem egy ízben történt kapcsolatfelvétel . Az ismeretségünk minden esetben jól sikerült és hasznosnak bizonyult. Remélem önök is hasonló módon emlékeznek ránk .Idejét látom éppen ezért a két klán szövetségének megalapozására. Amennyiben ön is egyetért ,a követünk záros időn belül felkeresi önt ,hogy ezen megállapodásunk alapjairól tárgyalhasunk .
A kezdeményezésünk reményeim szerint egy jó kapcsolat kezdete lesz . Bízom kedvező válaszában.
Vidám Szép napokat kívánva
Veren TalanA Páholy jegyzőjének válasza:
[Levél a Vidám Gazfickók szövetségi ajánlatára]
Tisztelt Veren Talan!
A Tudósok Szabad Páholya is hasonló örömmel gondol a két kán közötti jó kapcsolatra, ezért szeretnénk mi is, ha a két klán között egy elmélyült szövetség jönne létre.
A klánvezérünk, Enterusz engem, Lohengrin Ritarit bízott meg, hogy kezdjem meg a tárgyalásokat a klánjukkal és fogadjam majd a követüket a Páholyban, ezért a kezdeményezésüket tudomásul véve szívélyesen várjuk Önöket a Tudósok Szabad Páholyában a tárgyalások megkezdésére.
Várom mielőbbi pozitív válaszukat és maradok tiszteletttel:
Lohengrin Ritari, a Tudósok Szabad Páholyának jegyzőjeVeren Talan második levele:
[Válasz a Vidám Gazfickók klántól]
Mélyen tisztelt Lohengrin Ritari úr !
Klánunk két tagja hamarosan útnak indul .
A tárgyalások során minden tekintetben teljes bizalmamat élvezik .
Tisztelettel
Veren Talan
//ooc//
Jelenleg vásári mulatságot tartnuk . Az még eltart pár napig azt követöen indunak csak el . A két megbizott AnnaBelle és Aminsa Elahaminah
08-03-19
á
Mágikus baleset
Súlyos baleset történt a viltorszobában! A mágiában járatlan fiatal pár, Liliana és Noster belekontárkodtak a szoba erővonalaiba...ami ezután történt, elég zavaros...belekerült a történetbe Rebi néne elixírje, Paracelzus a csodakecske, meg egy szamárfülű lovag...
A baleset következménye, hogy Liliana Adon és Noster Amzilkatak házasok lettek! Sok boldogságot nekik!:-)
08-03-18
á
A Tudósok Szabad Páholyának szabadcsapata, melyet a városi tanács felhívására írt össze
1.Páholyos Tekka kard
2. Páholyos Kaminax íj ,számszeríj,alabárd
3. Veteran Skorpio alabárd ,kard
4. Lohengrin Ritari kard, íj
5. Xander kard
6. Zafyra rövidkard
7. Dexter kard
8. Enterusz kard
9. Dromedar kard
10. Filozo R Megold kard
11. Linkoci tekerőlant
12. Kyra Encore kard
13, Tercio Adon kard,íj
14. Obuld Amae lángja és pallos
15. Sarah Lien kard, íj
I. hadigépek:
Kastan Widal Mirlan
Respectus
Vasa Tütök
Burbi (Tütü bácsi személye körül ólálkodó kisinas:)
II. Széltoló (kétárbócos vitorláshajó)
Malebal T Kamin
Ohdu ban Eloe
Liliana Adon
Noster Lympha
08-03-17
á
![]()
Feladó: Lied #83388
Kelt: 2008-03-17 10:18:09
Téma: harcosok összeírása
Kedves Klánvezér Úr(hölgy)!
Újfent megzavarom nyugalmadat. :)
Arra szeretnélek kérni, hogy írd nekem össze név szerint (természetesen az illetők beleegyezésével), ki tekinthető harcosnak a klánodban. Olyan figurákra gondolok nyilván, akiket egy viszonylag aktív user mozgat. Ha egynek van több multija, az nem baj. A karakterek nevét kérem tehát és hogy milyen fegyver forgatásához ért.
Miért is van erre szükség?
Szeretnék képet kapni arról, hogy mekkora a város IC hadereje. Ez a számlálás nem rejt újabb galád játéktervet magában, vagy ha igen, senkire sem lesz kötelező. :)
Az általad elküldött harcosokat úgy tekintem ezentúl, mint veterán városőröket - lévén ez ilyen város.
"Sziklaöböl hadereje a népességhez képest jelentős. Minden hadra fogható férfinak le kell töltenie kötelező idejét a seregben, enélkül a város egyetlen céhénél sem kaphat munkát. Egy év kiképzést és három év szolgálatot jelent, tulajdonképpen csak ezután számít valaki a véros polgárának." (Világleírás 40. o.)Akiket elküldesz, azok részét képezik ezentúl Sziklaöböl behívHATÓ harcosainak, vagyis ők biztosan értesítést kapnak majd az olyan játékokról, amelyekben fegyverforgatóként megmutathatják mit tudnak.
Együttműködésedet köszönöm!
Határidő: március 25. 22:00
Lied
08-03-16
á
*A Tenger Ünnepe javában zajlik, amikor egy érdekes levél érkezik a városházára, amely a Távolrévi Egyetem felszentelt fehér pecsétjével van ékesítve.*
"Üdvözletemet küldöm Távolrév városából Sziklaöböl Városi Tanácsának!
Örvend a szívem, hogy ilyen hírt közölhetek, remélem hasonló érzéseket vált Önökben is. A tavasz megérkezett, a tél még igazából be sem köszöntött városunkban, máris az üdeség kacsint vissza ránk a természetnek köszönhetően. Az utcákon vidáman mennek a járókelők és a klánok közötti ellentétek is jó ideje elcsendesültek.
Sorolhatnám még, hogy mennyi lelket vidító dolog történik errefelé, ám nem célom untatni a magasztos Tanácsot.
Meghívást szeretnék intézni Önök felé, melynek kapcsán bizton számíthatnak a Távolrévi Egyetem vendégszeretetére. Hogy miért is? Városunkban fergeteg mókát, ünnepséget szeretnénk csapni, mely nem csak nekünk, városlakóknak szól, örvendezve várjuk Sziklaöböl lakóit is.
Ezen távolságból ugyan az ünnepélyes bejelentés sajnálatos módon elmarad, azonban remélem elfogadja a Tanács a meghívást és jókora számú küldöttség érkezik majd a mulatságra, melynek időpontja már közeleg. Április havának idusán megszervezésre kerülő rendezvénynek Belső város ad helyet, ott is a legrégebben működő fogadó lesz a fő helyszín. Városi, szabadtéri programok valamint esti jókedv biztosítva lesz a résztvevőknek.
Ami jó az embereknek, az jó a városoknak is.
Őszintén remélem, hogy sikerrel jár meghívásom!
Mély tisztelettel és büszke reményekkel:
Elessar Wens, a Távolrévi Egyetem vezető mestere"
08-03-15
á
Klánépületeink
![]()
Klánépület 7 350/350
Raktár 7 80/80
Agyagbánya 6 70/70
Klánpiac-raktár 1 120/120
Bányaépület 2 100/100
Klánbolt 7 840/840
Favágótelep 7 80/80
Klánkovács 1 100/100
Vasbánya 4 20 pontnyi éítkezés
Kőfejtő 7 80/80
08-03-13
á
[Kendra emlékére]
*Az ablakhoz sétál, lenéz az átriumra, a kis kertre...Burbit látja, pilléket kerget...igen, az átrium kövei közül kibújtak a lepkék, levetették bábpáncéljuk, s most vígan repkednek az illatukat ontó jácintok fürtös virágai között...tavaszodik...
Most kapta a hírt, Kendra néni meghalt...homlokát az üvegnek nyomja...
Kendra...hosszú életű volt, nemzedékeken keresztül szolgálta a Páholyt...Sese gyerekkorában került a klánba, a nagy runétás nemzedék tagja volt...hosszú ideig egyszerű kaminax, aztán Sese páholynaggyá nevezte ki...a tekkák páholyának vezérévé...az ő idejében bérelt hajót a klán, ő tervezte, szervezte meg a tekkák tengerészkiképzését...
és a Költözés...bontott az Árnyaserdőben, végigszekerezte a fél világot, hogy a Páholy a hanyatlás városából a lehetőségek földjére léphessen...Férjével két nagyszerű embert nevelt fel a klánnak, az Adon család nélkül ma már nem lehet elképzelni a Páholyt...
~És felnevelt engem is!~ sétál vissza az ablaktól az asztalhoz egy sóhajjal Enterusz...leül, pennát farag, kisimítja a tiszta pergament, kalamárisba mártja a lúdtollat...
meg kell írni Kendra búcsúztatóját...hatalmas sóhajjal és nehéz szívvel írni kezd...*
Tudósok Derék Népe! Szomorú szívvel...
08-03-12
á
![]()
Gratulálunk Sárkányölő!
08-03-05
á
Támogatás...
fölös kövünk, fánk és agyagunk felhalmozott készleteiből egy sziklaöbli új klánt támogattunk, hogy építhessen, bővülhessen...
az Örökzöld Reményt...
majd valami IC játékot is szervezünk velük...még töröm a buksim rajta...
08-03-04
á
OOC és fontos!
A klánlapon láthatjátok, az éves klándíj beérkezett, elszámoltatott...egy évig leróttuk az anyagiakat...
A klán nevében köszönet a befizetőknek...
Négy user küldött pénzt...Helkát és jómagamat ismerem, a másik kettő személyét bizonytalanság fedi...de a köszönet természetesen nekik is jár!:-)
08-03-03
á
![]()
Főmagiszteri tekercsek
Ezzel a levéllel kezdődött...a vége pedig? Corellis kapitányt (Abaca) harmadszor is kizártuk, kitiltottuk a Páholyból...mert van, mi sosem változik...
Feladó: Jack Vozach Corellis #46736 [Töröl] [Válasz] [Vissza]
Kelt: 2008-02-23 16:26:26
Téma: Egy háromszöget ábrázoló pecsétes pergamenlevél.
* A válasszlevél gyorsan érkezik, bár nem a legizlésesebbek egyik lehet. Egy gyűrött pergamen, rajta néhány sor, amit csúnya macskakaparással irtak.*
Tisztelt Főmagiszter.... Főminiszter, vagy akárki aki a Páholyt vezeti!
A Tekka páholy az én helyem, ezért besorolásomat oda kérem! De ha lehetne egy kérésem, a nevem mellé bigyessze azt is oda hogy "Kapitány"..
A mielőbbi látás reményében, nemsokára felkeresem azt a Világítótornyot!
* A levél alján egy ellolvashatatlan macskaparásos aláírás látható.*
08-03-02
á
Viltorvirtus
A máguslovagrend tagjai, a viltorok összefogtak az emberrabló, zsaroló Umbulda ellen és Karavánpihenőn, a Csodagombák mezején tőrbecsalták, majd agyba-főbe verték!
Feladó: Umbulda Fujit #184630 [Töröl] [Válasz] [Vissza]
Kelt: 2008-03-06 00:03:37
Téma: Támadás sikerült
Áldozatod megtaláltad és sikeresen elpáholtad! Az utolsó ökölcsapásnál,
mielőtt vérző orral eliszkolt volna, még ezt kiabálta feléd:
Ezt még megbánod!
Kaptál 519 aranyat, 0 mithrillt, 0 Tapasztalatot és egy tárgyat.
08-03-01
á
"Kiáltvány Sziklaöböl dicső népéhez
Kedves polgártársak!
A sötét órák, napok elmúltával szólunk most, Sziklaöböl Városőrsége nevében, hozzátok. Mint az bizonyára mindenki előtt ismeretes tény, a közelmúltban sárkányok támadtak békés városunkra, s bár komoly anyagi károk keletkeztek és többen meg is sebesültek, végül közös erővel sikerült győzedelmet aratnunk felettük! A város megmutatta, hogy az összefogás, a bátor tettek meghozzák a reménylett sikert és eredményt, s ezért hála és megbecsülés illeti a harcban és a mentésben, sebesültek ellátásában segédkezőket, városunk minden áldozatkész polgárát, valamint a más városokból érkezett barátainkat!
Egyvalamit azonban keserű áron kellett megtapasztalnunk: fel kell készülnünk a legrosszabbra is, készen kell állnunk arra, hogy visszaverjük bármely hatalom, szörny-horda meglepetésszerű, váratlan támadását! Wulfus főkapitány mondatai, melyeket épp a borzalmak kezdete előtt mondott, most szinte prófétai színben tüntetik fel az eszmét, mely a kibővült Városőrséget életre hívta. A megváltozott idők új kihívásai, mellyekkel dacolni kívánunk, azonban további áldozatok meghozatalát kívánják tőlünk, s a Sziklaőrség, Partiőrség, Sáncvédelem, Felderítők és Gwuffosság, most leginkább létszámhiánnyal küzd. Épp olyan bátor harcosokra, polgárokra van szükségünk, mint akik a veszély idején biztosították, ne legyen városunk a lángok martaléka, tűzokádók prédája! Ha úgy érzed, te is egy vagy azok közül, akik segíthetik a város rendjének és békéjének fenntartását, ne habozz, jelentkezz sorainkba!
Sziklaöböl Városőrsége vár minden kedves jelentkezőt, érdeklődőt a Kőkapu téren felállított ideiglenes toborzóirodában, ahol tisztjeink készséggel megfelelnek minden további kérdésre.
A Szépszemű áldja meg Sziklaöbölt!
A Városőrség tisztikara"
Manóbeszéd
- Rebi Tündérszelencéje -
Szakdolgozat egy tudós beszélgetés után, mely lezajlott Helia páholynagy és Respectus tondar (szerény személyem) között.
Köszönöm Helia Páholynagy a segítségét, javaslom, igyunk meg egy pezsgőkoktélt a Kulacsban!:-)
A viltorszoba rabja
*Ahogy az első fénycsík megjelenik a láthatáron, Ohdu úr felballag a fedélzetre...nagyot ásít, zsebéből előveszi öreg, kopott mogyorótörőjét, beletesz egy magot és megroppantja... a héjdarabokat átdobja a mellvéden, az édes magot bekapja és rágcsálva elindul fel a hídra...ott megáll enyhe terpeszben és elbődül...(ez fedélzetmestereknél sűrűn előfordul)*
Rebeka Dorsa, a klán vajákosa
Helia levele távoli városban élő barátnőjéhez
Ölel, Helia
Nárciszmenet
Téma: egy szál virág
Enterusz napi összefoglalója
*offdémonok csapkodnak körötte, de kit érdekel*
Valaha 111 harcos járta a Földet. Õk voltak az Egyensúly katonái. Nem szolgáltak sem Jót, sem Rosszat. A mindenségben rend és nyugalom uralkodott , hála a soha nem pihenõ erõnek mit a harcosok testesítettek meg. Hogy ez igy is maradjon , szinte esélytelen volt... Mikor az Õsi Istenek álomra hajtották fejüket, a harcosok vigyázó szemei is lezárultak. A Köztes kor idején a látszólagos Harmónia megmaradt. De csak a látszólagos... Mindenki érezte egy hosszú és szörnyû háború fagyos elõszelét. Seregeit gyüjtötte a Fény , de a Gonosz hordák is fegyvert kovácsoltak hideg fémböl és félelemböl. A bölcsek az utolsó pillanatig reménykedtek az Egyensúly fennmaradásában. A Végtelen Puszta füves mezején vonultak fel a gigászi seregek. S bár a Jók sokan voltak, a Félelem serge erõsebb volt. A csata 3 nap és 3 éjszakán át zajlott megfékezhetetlenül, s ekkor már mindent vérborított és hullabûz járt át. Úgy tûnt a harc soha nem fog véget érni és eldõlni valaki javára. Végül egy csel döntötte el a Világégést... A Sötét Angyal alkut ajánlott a Vörös Hadúrnak, az emberek királyának. A Hadúr hataloméhsége és kapzsisága határtalan volt. A negyedik napon hátba támadta az elf lovasságot. A háború eldõlt. A Hadúr megkapta jutalmát - az örök kárhozatot. Beköszöntött a Sikolyok kora. Agónia és vérszag, tûz és fájdalom uralkodott a világon, na és a korbácsok csattogása... A Földet fájdlom járta át. Nemzedékekig uralta kárhozat a világot. Egyetlen fellegvára maradt a Jóságnak: Tylar városa. Közel 300 évig tartotta magát, mikor a Sötétség végsõ rohamra szánta el magát. A torony mágusai nem adták fel: az utolsó pillanatban megidézték a 111 Harcos lelkét... Mit sem ért így a roham. A Harcosok lelkei gyõzelmet arattak, s az erõt a Jók kezébe adták, majd ismét - immár nyugodt szivvel - álomra hajtották fejük. Senki sem sejtette, hogy talán túl nagy volt az elõny... A Világ átbillent a másik oldalra. Egy nemzedék alatt minden, gyökeresen megváltozott. A Sötét Angyalra lassan már a csecsemõk is nyelvet mertek ölteni. Ez a Fény kora, melyben mi is élünk. Az idegen síkok vándora, ki netán erre téved, talán 1000 kalandor közt egy gonoszt ha talál... De a 111 Harcos tanúlt a hibából : az embereknek egyedül, küzdelemmel kell megoldaniuk ügyeiket. Ekkor bukkant fel egy halandó, aki a Sötét Hirnöknek nevezi magát. Szavaival Tüzet hoz, olyan Tüzet mi a lelkében tombol... Tudtán kivül az Egyensúlyt hirdeti. Mikor megtalálja a Jövendõlések és Próféciák könyvét, már tudja mit kell tennie : \" A Szentségtelen Szövetség majdan záloga lesz az Új Harmonia korának. A Harcos Démon, a Sötét Vándor és a Hirnök. Tüzet és pusztulást hoznak. A megbékélés és a Büntetés kezei lesznek õk.\" Egyesíteni akarják a Pokol összes erejét, s visszakapni jogos hatalmukat. A \"111 Démon harcos \" klánja... Urai a gonoszságnak és a pusztulásnak. Félelem kiséri útjuk, de a bölcsek tudják: szükség van rájuk, hisz ha nem létezik a Gonosz, elvész a Jó is...
Mágikus baleset
1.Páholyos Tekka kard
*A Tenger Ünnepe javában zajlik, amikor egy érdekes levél érkezik a városházára, amely a Távolrévi Egyetem felszentelt fehér pecsétjével van ékesítve.*
[Kendra emlékére]
Támogatás...
OOC és fontos!
"Kiáltvány Sziklaöböl dicső népéhez

